Ha a hírlevél nem jelenik meg megfelelő formában, kérjük, kattintson ide!

 

 

Kedves Tagok ! Kedves Barátaim !

 

Október közepén, gálánkat követően, megrendeztük éves regionális találkozónkat Budapesten, a közép-kelet-európai régió francia kereskedelmi kamaráinak igazgatóival. A konferencia tanulságos eszmecserékre adott lehetőséget, melynek keretében összehasonlíthattuk működésünk néhány elemét.

 

A találkozó ugyancsak helyt adott a külföldön működő kereskedelmi és iparkamarák által, vállalatok számára nyújtott kereskedelmi szolgáltatásokat minősítő Minőség Charta aláírásának Azon kereskedelmi szolgáltatásaink melyeket a francia cégeknek nyújtunk nemzetközi, nevezetesen Magyarországon való terjeszkedésük folyamán, hatékonyságukat már bizonyították.

 

Így november elején, nagy pezsgés van az MFKI-nál. Előkészületben a 2012. évi programtervezetünk melynek keretében számos új projekt megvalósítását tervezzük, néhány már az idei év végére formát ölt.

 

Tevékenységünk fejlesztése során továbbra is tagjaink igényeinek kielégítését célozzuk meg, váltakozva kollektív valamint szektorális rendezvények szervezésével. Ha elégedettek is vagyunk eredményeinkkel, arra törekszünk, hogy jövőre még eredményesebbek legyünk. Forduljanak hozzám bizalommal ilyen jellegű kéréseikkel.

 

Addig is, várjuk sok szerettettel Önöket a november 18-án 18 órakor megrendezésre kerülő « Beaujolais nouveau » rendezvényünkön, melyet a Budapesten működő frankofón szervezetekkel közösen szervezünk. Feltétlen számítunk jelenlétükre ezen a kötetlen hangvételű eseményen.

 

Ducrot Ágnes
az MFKI igazgatója

 


Az Atalian gondoskodik a Kamara
irodájának tisztaságáról
www.atalian.hu

 

2011. október 25.

Üzleti ebéd Járai Zsigmonddal

helyszín: Budapest Marriott Hotel

Tovább

2011. október 27.

Pénzügyi és HR vezetők közös klubtalálkozója, Téma: Várható 2012 évi változások a foglalkoztatással kapcsolatos adó-és járulékok területén

(Előadó: Szmicsek Sándor, Mazars)
helyszín: Novotel Budapest Centrum

Tovább


Gala 2011

Fő Támogató

Gyémánt Fokozatú
Támogató

Platina Fokozatú
Támogató

Képek
 

Klubok
  • 2011 december 8. - Kommunikációs klub
    Téma: web2.0 kommunikáció (facebook, twitter, vírusmarketing) - Hogyan kommunikálnak sikeresen online a magyarországi nagyvállalatok?
    Tovább
Találkozók
  • 2011 november 8. - Világgazdaság és a Magyarországon Működő Bilaterális Kamarák konferenciája
    Multik nélkül nem megy
    Tovább
  • 2011 november 22. - Speed Business Meeting a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelbe
    Tovább
  • 2011 november 29. - Egészség Charta a Francia Nagykövetség rezidenciáján
    Tovább

Beaujolais „Maison France”

 

 

 

Az előzetesen kiküldött kérdőívre adott válaszok alapján készült barométer tartalmazza tagjaink véleményét a következő négy hónapra vonatkozóan a foglalkoztatás, a szektor dinamizmusa és a gazdaság általános helyzete tekintetében. Válaszoljon Ön is mától a következő havi barométerre!

Kattintson ide!



További információ:
A barométer eredménye ágazatonként


 

Ázsiai tendencia - A Magyarország és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok fellendülésével, megfigyelhetjük az ázsiai és különösen az indiai, illetve mostanában a japán kultúra, valamint az onnan érkező hagyományos termékek iránti érdeklődés fokozódó növekedését.

Tőkeigény - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentése és különböző hivatalos nyilatkozatok szerint a magyar gazdaság kizárólag új tőkeinjekció segítségével tartható növekedési pályán. Egyfelől a bankok tőketartalékait érintő alacsony arányú devizahitel-előtörlesztések, másfelől a magyar vállalatok tőkeigénye folytán kialakuló esetleges tőkehiány károsnak bizonyulna a gazdaság egészére nézve. E jelentés szerint csak a bankrendszernek legalább 651 millió euró többlet tőkeigénye lenne. Figyelembe véve a Magyarországon jelen lévő néhány nagy bankcsoport tartalékképzésre vonatkozó lépéseit, elképzelhető, hogy ez a szám jelentősen alábecsültnek tekinthető.

Kultúra - A tervek szerint újraegyesül a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria, gyűjteményeik az új múzeumi negyedben kapnak helyet. A nagy volumenű múzeumi beruházás 2014-ben indulna 30 és 40 milliárd forint közötti költségvetéssel. Elkezdődött az egyeztetési folyamat a gyűjtemények egyesítéséről, azonban ha a projekt megvalósul, a magyar kultúra e két intézménye teljes mértékben átszervezve, új struktúrában működik majd tovább.

Ingatlanadó - Noha az önkormányzatok túlnyomó többsége látszólag nem tervezi az ingatlanadó emelését 2012-ben, számos vita folyik az ingatlantulajdon megadóztatásáról. Amennyiben a vita tárgyát képező egyes elképzelések életbe lépnének, jelentős következménnyel járnának a vállalatfejlesztésre és az ingatlanpiaci árakra nézve is. Ha 2012-ben az ingatlanadó valóban az ingatlan forgalmi értékének (nehezen meghatározható alap) 3 százalékára emelkedne, ahogy a tervezetben szerepel, annak súlyos következményei lennének az ingatlanpiacra nézve.

Morózus légkör - Több egymással párhuzamosan végzett felmérés szerint, várhatóan a vállalatok egyharmada tervez létszámleépítést 2012-ben, emellett átlagosan kevesebb, mint 5 százalékos fizetésemelést a megtartott dolgozók számára. Összességében a megkérdezett vállalatvezetőknek közel fele inkább pesszimista, és az előrejelzések szerint 2012-ben a csődbe ment vállalatok száma magasabb lesz, mint 2011-ben. Ezt a B2B kereskedelemben egyre hosszabb fizetési határidőkre és a külső finanszírozási lehetőségek csökkenésével magyarázzák.

- Elemzők becslése szerint a Forex kölcsönök mindössze 10-15 százaléka kerül törlesztésre határidő előtt.

- A 2012-re előirányzott költségvetési hiány 100 milliárd forinttal növekedhet, ha az euró árfolyam továbbra is 300 forint körül marad.

- Az okostelefonok száma 2012-ben 30 százalékkal növekedhet Magyarországon.

- 2012-ben a magyar tőzsdén jelentős számban jelenhetnek meg azok a vállalatok, amelyek tőkét keresnek, mivel a banki hitelekhez jutás lehetőségei megcsappantak.

- A MÁV-START magyar vasúttársaság megnyitotta új nemzetközi pénztárát a Keleti pályaudvaron.

 

François Pyrek urat nevezték ki a Fővárosi Vízművek Zrt. Üzemeltetési-műszaki vezérigazgató-helyettesének 2011. október 1-jén, Manuel Nivet úr utódjaként.

 


Megújul az Alstom Magyarországon

Patrick Kron, az Alstom Csoport elnök-vezérigazgatója volt a Magyar Francia Kereskedelmi és Iparkamara október 15-i gálavacsorájának díszvendége. Hazai látogatása során tárgyalásokat folytatott a hazai gazdasági élet szereplőivel és elkötelezett támogatásáról biztosította az Alstom Hungária Zrt-t.

Növekedési stratégiájának részeként társaságunk az elmúlt évben teljes megújuláson ment keresztül. A hatékonyság növelése érdekében létszámunkat a piaci igényekhez szabtuk, új termékeket és szolgáltatásokat vezettünk be, valamint új, modern irodába költözünk ez év végére. Elavult gyártási kapacitásunkat nem üzemeltetjük tovább; az Alstom nemzetközi gyártó kapacitásának kihasználásával, mobil eszközparkkal biztosítjuk szerelési szolgáltatásainkat erőművi partnereink számára. Bevezettük a piacra erőművi irányítástechnikai szolgáltatásainkat, valamint a villamos-energia alaphálózati termékeinket is. Közlekedési üzletágunkban mind a gördülőállomány fejlesztése, mind pedig a vasúti irányítástechnikai piac meghódítása terén jelentős lépéseket tettünk. Az Alstom csoport támogatásával társaságunk készen áll a magyarországi energetikai, közlekedési, valamint villamos-energia átviteli iparág támogatására.

www.alstom.com


A világon elsőként az Air France üzemelteti a legalacsonyabb széndioxid-kibocsátású járatot

- A fenntartható bio-üzemanyag felhasználásával felére csökkennek az emissziók.

- Optimalizált eljárásokat alkalmaznak a teljes repülőút során.

- Mindenre kiterjedő tömegcsökkentési intézkedéseket vezetnek be.

 

A világon elsőként az Air France 1 óra 20 perces repülőútja Toulouse-Blagnac és Párizs-Orly között a világ legalacsonyabb széndioxid-kibocsátású járata volt. Ennek érdekében az Air France mindent megtett a zajszint és a széndioxid-kibocsátás csökkentése terén :

- fenntartható üzemanyagok 50%-os keverékét használták,

- optimalizált repülési eljárásokat alkalmaztak,

- csökkentették a tömeget a fedélzeten.


Testreszabott vagyon- és felelősségbiztosítások vállalkozások számára




Bizonyára Ön is egyetért azzal, hogy a körültekintő üzleti terv, a minden részletre ügyelő tulajdonos odafigyelése ellenére egy baleset, elemi csapás vagy akár egy károkozásból származó követelés súlyos anyagi veszteségeket okozhat egy vállalkozásnak. Vannak olyanok, akik úgy gondolják, nem érdemes biztosítást kötni, mert úgy gondolják, hogy ez bonyolult, időigényes, költséges, a biztosítás túl általános, és különben is, úgyis csak másokat érhet baj. Mi máshogy gondoljuk!
Ügyfeleink minél magasabb szintű kiszolgálására törekszünk, ezért egyedi igényeiket figyelembe véve, speciálisan az alábbi vállalkozási területek sajátosságainak megfelelő vagyon- és felelősségbiztosítást kínálunk.  Részletekért kérjük, kattintson az alábbiakra.

Ismerkedjen meg a biztosításunkkal részletesebben is!
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, további információkért keresse francia ügyfelekért felelős munkatársainkat az alábbi elérhetőségeken:


Arthur Antal: 
Mobil: +36 30 535 5800 (angol nyelven),
e-mail: antal.arthur@groupamagarancia.hu  (angol nyelven)

Ferenc Vizi:
e-mail: ferenc.vizi@groupamagarancia.hu  (francia nyelven)

Munkatársaink az Ön által megadott helyen (munkahelyén, otthonában) is készséggel állnak rendelkezésére.

www.groupama-garancia.hu


A World Class 2 klubbal várja leendő vendégeit : www.worldclass.hu

Health Academy Marriott
Apáczai Csere János út 4-6., 1052 Budapest
telefon: +36 1 266 3804
fax: +36 1 266 4290
A belvárosban, a Marriott Hotel félemeletén található. Elegáns környezet nagyszerű kilátás és barátságos atmoszféra várja klubunkban.

Health Academy Sun Palace
Nagyszombat u. 1., 1036 Budapest
telefon: +36 1 250 9068
fax : +36 1 250 9069

Klubunk kínálatában szerepel a 2100 nm-es erősítő és cardioterem, uszoda és jacuzzi, gőzfürdő és finn szauna, aerobik-, jóga- és cyclingterem, többféle masszázs lehetőség, egy kellemes kávézó és természetesen ingyenes WiFi.


Magyarország esszenciája – karácsonyra

Megtalálta már azt az ajándékot partnerei, kollégái számára, mely egyszerre elegáns, ünnepi, kifejezi kapcsolatuk minőségét és reprezentálja Magyarországot is? Mi lenne, ha idén karácsonyra Magyarország esszenciáját ajándékozná? A Rézangyal – Magyarország legnépszerűbb pálinkája – téli katalógusában olyan prémium céges ajándékokat talál, amelyekkel valódi örömet szerezhet. Válogatásunkba kizárólag a legjobb, legérettebb gyümölcsökből készült nemes, finom magyar párlatok kerülhetnek. A Classic Selection, Special Selection 55% és Ágyas pálinkáink mellett összeállításunkban olyan érdekességek közül is válogathat, mint a karácsonyfadísz-pálinka, a pálinka bon-bon vagy a mézes-ágyas meggybefőtt!

Karácsonyi katalógusunkat örömmel átküldi Önöknek, illetve pálinkáinkról további részletes információkkal szolgál munkatársunk, Borbáth Gabriella, aki a következő telefonszámon és e-mail címen érhető el: 30/ 574-9679, borbath.gabriella@rezangyal.com

www.rezangyal.com


Belga Nagykövetség Budapest

2011. november 18. és december 30. között kerül sor a Vörösmarty téren a XIII. Budapesti Karácsonyi Vásárra, amely Európa harmadik legnagyobb karácsonyi vására.

A Belga Nagykövetség és Vallónia, továbbá Brüsszel-Fővárosi Régió gazdasági és Kereskedelmi Képviselete (AWEX/Brussels Invest & Export) jópár cégen keresztül és belga specialitások ( sör- és csokoládéféleségek, igazi belga sült krumpli vagy akár Tintin képregények) segítségével mutatkoznak be a vásáron. Az előreláthatólag 6-700 000 látogató szóróanyagokon, termékeken keresztül ismerkedhet meg Belgiummal/Brüsszellel, például a WBI-vel (Vallónia kultúrális szervezetével), WBT-vel (Vallónia-Brüsszel Turisztikai Hivatallal), a két országot összekötő Brussels Airlines és WizzAir légitársaságokkal, Mons2015 Európa Kulturális Fővárossal, a Belgaco Kft. frissen csapolt söreivel és sült krumplijával, a Belga Praliné kft. csokoládé költeményeivel és az Edmont Kiadó Tintin képregényeivel.

A vásárt hivatalosan november 27-én, Advent első vasárnapján Tarlós István Főpolgármester úr nyitja meg Öexellenciája Johan Indekeu úr, Belgium budapesti nagykövete jelenlétében, amelyen Nagykövet úr beszédet is mond.


 

Francia Intézet
Fő utca 17., Budapest 1011

 



A Francia Intézet hírlevelére az alábbi linken iratkozhat fel:

http://www.inst-france.hu/spip.php?article30&lang=hu

 

A hírlevélből értesülhet a Francia Intézet eseményeiről, előadásairól, filmvetítéseiről, valamint a Nyelviskola kurzusairól és a Médiatár újdonságairól.

 

A Francia Intézet programját a Facebookon is követheti:
http://www.facebook.com/franciaintezet

 

Víz alatti úszó, Esztergom, 1917
Zselatinos ezüst nagyítás
az 1980-as évekből
Bibliothèque nationale de France

André Kertész Retrospektív

A párizsi Jeu de Paume a Magyar Nemzeti Múzeummal együttműködve kiállítást szervez André Kertész Retrospektív címmel a Magyar Nemzeti Múzeumban 2011. szeptember 30. - 2011. december 31. között.

Az André Kertész munkásságának egészét átfogó kiállítás főként vintázsokból, illetve a fényképész által jóváhagyott kópiákból válogat. A 250 művet, fotókat és újságokat bemutató visszatekintés mintegy 1000 m2-n, 2011. szeptember 30-tól látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor termeiben.

Kertész (1894-1985) fotográfusi tevékenysége több mint fél évszázadot ölel fel, s egyike azoknak a külföldre származott magyar mestereknek, akiknek nevét minden, fotográfiát kedvelő a 20. század legmeghatározóbb egyéniségei között tart számon.

A kiállításhoz kapcsolódva szeptember 30-án, pénteken egynapos szakmai, nemzetközi tudományos konferenciára kerül sor, amely a fotográfia Kertész által alkalmazott kifejezési eszközeire, a művészi fotográfiai nyelvre, valamint a Kertész-életmű egyes szakaszainak és recepciójának történetére fókuszál majd.

További információk: www.andrekertesz.hu


 

A Francia nyelvű képzés

A Francia nyelvű képzést 1991-ben hozták létre a Külkereskedelmi Főiskola (a Budapesti Gazdasági Főiskola jogelődje) és a Picardie Jules Verne Egyetem egyezménye keretében. A képzés célja az, hogy a Magyarországon egyre nagyobb számban megjelenő francia vállalatok munkaerőigényeinek kielégítésére franciául jól beszélő, a francia vállalati kultúra elemeit jól ismerő, jól képzett kereskedelmi és vállalatirányítási szakembereket képezzen.

A programban résztvevő tanárok részben a Főiskola franciául jól beszélő tanárai, részben a francia egyetem oktatói, részben Magyarországon dolgozó francia szakemberek.


 

Kedvezménykártya

A Külföldön Működő Francia Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége (UCCIFE) kezdeményezésére létrejött Kedvezménykártya program kedvező tarifákat kínál Franciaországban és külföldön egyaránt. A Magyarországi elfogadóhelyek listája megtekinthető honlapunkon:

 


A kedvezményeket a Kedvezménykártya tulajdonosai vehetik igénybe. Tagvállalatonként egy kártyát már eljuttattunk tagvállalatainknak, további kártyák azonban még igényelhetők!